Datasets:
gedeonmate
/
hun_stat_dataset

Dataset card Data Studio Files Community
1
text
stringlengths
1
15.8k
844-ben, miután Fülöp (szjouniki herceg) Tatev falut a kolostornak adta, elrendelte és pénzzel támogatta a Világosító Szent Gergely-templom megépítését.
A templomot első formájában 844 és 848 között építették fel, s később ide temették el Fülöp herceget is.
A 11. században, közvetlenül a szeldzsuk hadjáratot követően felújították, de 1138-ban egy földrengés teljesen lerombolta, s romokban maradt egészen az 1295-ös helyreállításáig, amikor létrejött ma is látható formája.
A Világosító Szent Gergely-templom a Péter–Pál-templom déli falához kapcsolódik.
Nyugatra néző bejáratát vastag párkánydíszítés, azt pedig keleties stílusú ívdíszítés keretezi.
A templom – jellemzően a korra – egyhajós csarnoktípus félköríves apszissal és boltíves tetővel, kupola nélkül.
Északi és déli falában három-három támasztóoszlop tartja a boltíveket.
Az apszist az épület keleti végén alakították ki két kereszt és egy kör alakú ablakkal.
A kőből készült oltáremelvény oldalát keresztöltéses mintázat díszíti.
Szűz Mária-templom
A Szűz Mária-templom (örmény nyelven ���������� ��������, Asztvacacin jekegecin) a 11. században épült kis kápolnatemplom, a kolostorkomplexum északi védőfalának északkeleti sarkában helyezkedik el.
1087-ben második szintként építették a boltíves keleti kapu és egy mauzóleum tetejére.
Kivitelezése egyedi az örmény templomok körében: alacsony, kétszintes épület, melynek az első szintje íves kialakítású és boltíves mennyezetű, a második szintje kupolás.
Bejárati faajtaja aprólékosan díszített.
Gavazan
A Gavazan 8 méter magas, kövekből épített, alsó részén vékony fémszalagokkal körbekerített nyolcoldalú oszlop, ami felfelé oszlopfőben végződik, azon pedig egy hacskar foglal helyet.
904-ben vagy 906-ban emelték és a Szentháromságnak szentelték fel.
A Péter–Pál-templom déli falával szemben, a püspöki rezidencia mellett áll.
A hacskar teteje félkörívben záródik, és biztosan nem a 18. század előtt készült, bár lehetséges, hogy egy korábbi darab szolgált mintájául.
Az oszlopot úgy tervezték, hogy függőleges helyzetéből képes kilengeni vagy meg tud rázkódni, de az erőhatás (akár földmozgás, akár kézlökés) megszűntével visszaáll függőleges, nyugalmi helyzetébe; ez feltehetően a csuklós kivitelezésnek és a súlypont precíz kiszámításának, majd építésekor történt felhasználásának köszönhető.
Két elképzelés van arról, miért így készítették; az egyik szerint az oszlop megfigyelőeszköz volt, ami már kisebb földrengéseket is jelezni képes ingásával, rezgésével; a másik elképzelés szerint az oszlop védelmi eszközként is szolgálhatott, ugyanis beszámoltak arról, hogy a kolostori udvarba lépő szeldzsuk harcosokat megrémítette az a látvány, hogy az eldőlő oszlop visszaállt függőleges helyzetébe, és ez hamar menekülésre késztette őket a „démoni oszloptól”.
Grigor Tatevaci-mauzóleum
A kis építmény a Péter–Pál-templom déli fala mentén áll, közvetlenül a Világosító Szent Gergely-templom bejárata előtt.
Hovakim püspök emeltette 1787-ben Grigor Tatevaci (1346–1409) sírja fölé – ami a Péter–Pál-templom déli bejáratánál állt –, hogy a felírásokkal és kereszttel díszített sírkő megőrződjön az utókor számára is.
A mauzóleum hasonlít egy templomhoz: faragott boltívekkel, ferde tetővel és kis kupolával rendelkezik.
Külső falát középen vízszintes sort alkotva hacskarok díszítik.
Habár viszonylag újabb építmény, közelmúltbéli felújítását megelőzően jelentős vízkárokat szenvedett ugyanúgy, ahogyan a kolostorkomplexum többi, idősebb része is; renoválása nem csak az építészeti szempontból egyedi emlékmű megőrzését jelentette, hanem Grigor Tatevaci öröksége előtti tiszteletadásul is szolgált.
Tatevaci a 14. századi Örményország egyik innovatív gondolkodója volt, aki új fejezetet nyitott az örmény egyetemtörténetben: vezetése alatt a tatevi egyetem korának legnagyobb és legmegbecsültebb egyetemévé vált Örményországban, működése jelentős mértékben hozzájárult a királyság kultúrájához és politikai stabilitásához.
Ekkoriban három különféle iskola működött az egyetem keretein belül, mindegyikben tanítottak teológiát, filozófiát, építészetet, csillagászatot, kéziratkészítést és miniatúrafestészetet.
Az egyetemen a kor legnagyobb örmény gondolkodói éltek, imádkoztak, tanultak és időtálló képzőművészeti-irodalmi alkotásokat hoztak létre.
Grigor Tatevaci igazi reneszánsz tudós volt: teológus, filozófus, pedagógus, festő, zenész és író egyszerre.
Számos miniatúrát készített az evangéliumhoz.
Miniatúráival új stílust teremtett az örmény művészetben: képeit nagy részletességgel dolgozta ki, s élénk színeket használt.
Tatevaci és tanítványai láthatók egy 1449-ben készült miniatúrán a „Dávid zsoltárainak magyarázata” című műben.
Helyiségek a délre néző sziklaperemen
A szerzetesi cellák, közöttük húzódó folyosók, az ebédlőterem (refektórium), a konyha, a pékség, a püspök rezidenciája, a püspöki irodák a kolostorkomplexum déli szárnyán, a kolostor bejárata felől nézve a Péter–Pál-templom mögött, közvetlenül a sziklaperem mentén helyezkednek el.
Közülük két helyiségnek boltíves, széles, szinte fal magasságú nyílása közvetlenül a Vorotan-szurdokra tekint; nincsenek arra utaló jelek, hogy e nyílások helyén valaha is fal lett volna, így ezeket a hatalmas „ablakokat” feltehetően terv szerint építették így.
A nagy konyha boltíves mennyezetű, a pékség helyiségében tonirok (padlóba süllyesztett, agyagfalú, hengeres tartályok, amelyekben pékkészítményeket sütöttek) és egy nagy méretű tűzhely található.
Ezen helyiségeknek közös és nagy kiterjedésű, a kémények, mennyezeti lyukak kivételével fűvel benőtt tetejéről szép kilátás nyílik a kolostorkomplexum belső udvarára és a környező vidékre egyaránt.
Olajsajtoló
A kolostor olajsajtolóját (dzit-han) a 17. században kezdték üzemeltetni egy 13. századi épületben, ami a védőfalon kívül, a fal északkeleti sarkának (itt áll a Szűz Mária-templom) bástyájához közel található a kolostorkomplexumtól északra emelkedő domb lábánál.
Maga az olajsajtoló nem csupán ipari és történelmi műemlék, hanem múzeum is: a látogatóknak betekintést nyújt Örményország kulináris és kulturális örökségébe, valamint az itteni kolostori gazdaság működésébe is.
Korának egyik legkiválóbb olajsajtolója volt az itteni, minőségi mérnöki munka.
Elsősorban lenmagolajat állítottak elő, bár a középkori Örményországban a hasonló üzemek szezámmagból, kenderből és más növényekből is nyertek ki olajat.
A tatevi üzem termelékenységének köszönhetően nem csak a kolostor igényeit elégítette ki – a préselt olajat a kolostor védelmére, illetve muron, vagyis szent olaj készítésére használták –, hanem a környező falvakat, háztartásokat is ellátta olajjal.
Mivel az üzem a kolostor védőfalán kívüli épületben működött, a vásárlók nem zavarták meg a kolostori élet nyugalmát.
Az olajsajtolónak két nagyobb helyisége van, melyek közül az egyikben látható az a hatalmas kő, amelynek segítségével különféle növényekből és magvakból préselték az olajat.
Az épületben található nagy tűzhelyeken melegítették fel, vagy éppen olvasztották meg az olajat.
A tatevi kolostor olajsajtolója a felújításnak köszönhetően ismét működőképes állapotban van, s a hagyományos préselési eljárással alkalmas növényi olajok kinyerésére.
Egyéb épületek
Középkori fürdőépület áll a Péter–Pál-templomtól északkeleti irányban; innen, valamint a zarándokszállásból származó, agyagból készült vízvezetékcsöveket őriznek a múzeumban.
A keleti kaputól északkeleti irányban húzódó lőfal belső oldala mentén egy 16 termes iskola épült 1780-ban, ami egészen a szovjet időszak kezdetéig biztosította a helyi fiatalok tanulását.
A kolostorkomplexumot övező szurdokfalak még tartogatnak a kolostor múltjából származó leleteket, mint például a kőből kifaragott, rejtélyes raktárhelyiségeket.
Megjegyzések
A megadott forrásban Szent Eustachius neve szerepel, habár más források alapján nem valószínű, hogy róla van szó.
Szent Eustachius a története szerint Traianus császár uralma idején (98–117) tért meg, vagyis akkor, amikor Júdás apostol már nem élt, hiszen ő 80 körül mártírhalált halt.
Szent Eustachius Rómában halt mártírhalált 118-ban Hadrianus császár ítéletét követően.
Elképzelhető, hogy egy másik Eustachiusról van szó.
Az is elképzelhető, hogy nem Júdás (Tádé) apostolról, hanem a bizonytalan születésű és halálú edesszai Tádéról (angol szócikke: en:Thaddeus of Edessa) van szó.
Látható, hogy örmény nevében a Pál van elöl s a Péter hátul, vagyis tükörfordítást követően Pál–Péter-templomnak kellene nevezni.
A magyarban azonban kettejüket együtt említve a Péter–Pál sorrend terjedt el, s így hivatkozik rá könyvében Bagi Éva is.
Ter-Hovhannesz paraszti sorba született, de fiatal korában belépett a kolostorba, miután mostohaanyja elküldte dolgozni, s a rábízott földesúri baromfikat elhagyta, nem tudta őket megőrizni.
A kolostorban hamar felismerték jó szellemi képességeit, és fejleszteni kezdték.
Később közfelkiáltással püspökké választották.
A tambur a kupola alaprajzát követő, hengerpalást alakú faltest, amely a kupola alatt helyezkedik el; lásd a kupola szócikket.
15924 Axelmartin
A 15924 Axelmartin (ideiglenes jelöléssel 1997 VE5) a Naprendszer kisbolygóövében található aszteroida.
B. Koch fedezte fel 1997. november 7-én.
Kepes András
Kepes András (Budapest, 1948. október 11.
–) magyar író, újságíró, televíziós műsorkészítő, egyetemi tanár.
Élete, munkássága
Tanulmányai
Általános- és középiskoláit Budapesten, illetve Bejrútban és Buenos Airesben végezte.
1973-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett magyar-esztétika szakos diplomát.
Posztgraduális tanulmányokat folytatott az Amerikai Egyesült Államokban a Syracuse-i Egyetemen (1979), illetve miután elnyerte a Stanford Egyetem John S. Knight nemzetközi ösztöndíját, a Stanfordon (1985-1986).
Doktori és habilitált doktori fokozatát a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen szerezte (2004).
Újságírói tevékenysége
Első cikkei 17 éves korában jelentek meg.
Az egyetem elvégzése után, 1973-tól a Magyar Rádiónál dolgozott munkatársként, majd a kulturális rovat vezetőjeként.
Nevéhez fűződik a Gondolatjel című kulturális magazin elindítása, szerkesztette többek között a Láttuk, hallottuk című művészetkritikai sorozatot.
1980-tól a Magyar Televízió akkor induló kulturális hetilapjának, a Stúdió ’80-nak alapító főszerkesztő-helyettese és egyik műsorvezetője volt.
Elsőként tudósított a cannes-i, a berlini, a moszkvai, a tokiói, a San Sebastian-i filmfesztiválról, Hollywoodból és a Nobel-díj átadásokról.
Mikrofonja előtt szólaltak meg először magyar képernyőn világsztárok, világhírű filmrendezők, írók.
1989-től több műsor szerkesztője és műsorvezetője volt, jegyezte az Apropó (1991–1998) című riport-dokumentumfilm sorozatot és a Desszert (1994–1998) című beszélgetős műsort.
1998-ban a TV2-n készítette beszélgetős műsorát, Kepes címmel, de még abban az évben egy súlyos betegség két évre félbeszakította pályáját, és úgy döntött, visszavonul a rendszeres szerepléstől.
2000-ben a Magyar Televízió képernyőjén tűnt fel újra Oázis (2000) című egész estés összetett sorozatával, beszélgetésekkel, dokumentumfilmekkel.
2002-től az RTL Klub képernyőjén volt látható irodalmi sorozata, a Könyv-jelző (2002) és beszélgetős műsora, a Desszert (2005), majd dokumentumfilm sorozata, a Világfalu (2005-2006).
2008-ban Különös történetek című dokumentumfilm sorozatával tért vissza egy évre a Magyar Televízióba.
Több riportját sugározták külföldi televíziók, jelentős nemzetközi visszhangot keltettek a Bolíviában terrorizmussal megvádolt, és társaival tisztázatlan körülmények között meggyilkolt Eduardo Rózsa Flores-szel készült dokumentumfilmjei, különösen a vele készült utolsó interjú, ami belpolitikai vihart kavart Bolíviában, és amelynek kapcsán Kepest is megvádolták.
Oktatói tevékenysége
Oktatói munkáját Fulbright kutató-tanárként a New York Egyetemen (N.Y.U.) kezdte (1986-1987), később más amerikai egyetemeken is előadott.
Nemzetközi médiaoktatási tapasztalatait először a Színház- és Filmművészeti Főiskola óraadó tanáraként (1987-1989), majd a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskola címzetes főiskolai tanáraként (2004-2008) kamatoztatta.
2008–tól a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán (BKF), majd annak jogutódánál a Budapesti Metropolitan Egyetemen tanított kinevezett főiskolai tanárként, 2012-től egyetemi professzorként.
Vezetésével alakult az intézmény Művészeti Intézete (2009), illetve Kommunikációs és Művészeti Kara, amelynek négy esztendőn át (2010-2014) dékánja volt.
2014-től az egyetem Művészeti Tanácsának elnöke.
Szakmai-közéleti tevékenységei közül említésre méltó, hogy 1990–1995 között a Magyar Film- és Televízióművészeti Szövetség elnökségének tagja és a Táncsics Mihály-díj kurátora volt (1993–1994).
Az UNESCO Nemzetközi Kommunikációs Fejlesztési Programjában (IPDC) a Magyar Köztársaság képviselőjeként tevékenykedett (1995–1997).
A Joseph Pulitzer-emlékdíj kurátora (1999–), illetve két cikluson át tagja volt a Magyar Akkreditációs Bizottság (MAB) művészeti, média- és kommunikációs bizottságának (2004-2006) illetve (2010-2012) között.
Írói munkássága