text
stringlengths
1
15.8k
Dzser sztéléje is több darabra tört, amelyből csak a két legnagyobb került elő.
Dzser kultusza nagyon sokáig élt.
A XIII. dinasztia korában egy Ozirisz-szobrot helyeztek el benne.
Az abüdoszi fesztivál keretében az O-sír környékén is rendeztek ünnepségeket.
Émile Amélineaut meg is tévesztette ez a szobor, és a sírt középbirodalmi kultikus Ozirisz-sírnak gondolta.
Az i. e. 6. században II. Uahibré kápolnát építtetett.
A késői korokban a feltört sírokat újabb, másodlagos temetkezésekre használták.
Ebből a szakaszból származik egy múmia aranykarkötős karja, amelyet az Amélineau után újra kutató Petrie talált.
A konstrukció
Dzser volt Pekerben az első, aki nem a kettős veremsír konstrukciót használta fel.
A korábbi sírtípus négy generáción keresztül volt divat, és minden bizonnyal a núbiai A csoport temetkezésének átvétele volt.
A kusztuli L temetőben egy évszázaddal korábban tűntek fel az első kettős veremsírok.
Dzser szakított ezzel a hagyománnyal, és figyelembe véve, hogy Dzser feliratai rendkívül gyakran feltűnnek Núbiában, mint hódító, harcos király emlékei, a változás nem tekinthető véletlennek.
A Dzser-féle sírkonstrukció a II. dinasztia végéig fennmaradt.
Jellegzetessége az egy darab főkamra, amely egyszerre a sírkamra és a fülkéivel a tárolókamrák funkcióját is betöltötte.
A sírkamrát körülveszik a melléktemetkezések, amelyek egyre szorosabban simulnak a főépítményhez, majd a melléktemetkezések megszűntével tárolóhelyiségekké alakultak.
A sírkerületet fal nem zárja le, mint az ugyanebben a korban épült szakkarai masztabák esetében.
Feltárása
A Dzser-sírt Émile Amélineau francia egyiptológus fedezte fel, miután a közelben előkerült a Dzser-sztélé.
A kor szokása szerint a sírban és körülötte mindent feltúrtak és megbolygattak, hogy a nagyobb méretű, a régiségkereskedelemben eladható tárgyakat megtalálják.
A régiségpiacon értéktelen holmikat – kőváza-töredékeket, korabeli famaradványokat, apróbb kerámiatárgyakat – egyszerűen kihajították a szemétre (amelyből később Flinders Petrie még nagyon sok értékes maradványt szitált ki), sőt az egyébként is elszenesedett famaradványokat az esti tábortüzeknél el is égették.
Ezek a módszerek gyakorlatilag kizárták, hogy Amélineau tudományos értékű következtetéseket vonjon le, ezeket később Petrie pótolta, bár sok minden helyrehozhatatlanul tönkrement.
1896. január 1-jétől 12-éig kiszórtak a sírból minden mozdítható törmeléket, figyelmen kívül hagyva azok jelentőségét.
Amélineau a legnagyobb felfedezésének az 1898. január 2-ai leletet tartotta.
Ekkor a sírkamra délnyugati sarkában egy bazaltból faragott Ozirisz-szobrot találtak.
A szobor a Tutanhamon sírból is ismert formájú ágyon feküdt.
Ezen szobor alapján még az 1900-as évek elején is Ozirisz-sírként értekezett a feltárásról, sőt egy ideig meg volt győződve arról, hogy Ozirisz mint történelmi alak ebben, valamint a V-sírban, Haszehemui sírjában temették el testvérét, Széthet és fiát, Hórral együtt (Haszehemui szerehjén Hór és Széth egyszerre szerepel).
A következtetéseit szkepticizmus fogadta.
A D-fülkében talált koponyáról kiderült, hogy valószínűleg nőhöz tartozott, bár ettől még Amélineau nem állt el a feltevésétől.
Petrie már régebb óta próbált engedélyt szerezni az abüdoszi ásatásokhoz, de helyette Amélineau kapott öt évre engedélyt.
Victor Loret nem volt hajlandó megváltoztatni a döntését.
1899-ben Gaston Maspero második alkalommal lett az egyiptomi Régészeti Szolgálat igazgatója, felváltva Loret-t.
Petrie gyakorlatilag titokban kezdte meg a munkát.
Abban az időben Amelineau visszatért Franciaországba, és amikor 1900. márciusában tudomást szerzett Petrie megkezdett ásatásairól, már késő volt.
Petrie az 1899-től 1901-ig tartó két ásatási szezonban teljesen újra feltárta az Amélineau által már „vizsgált” a sírokat.
Amélineau módszereire jellemző, hogy ekkor került elő egy mumifikálódott emberi kar is, amelyen még mindig rajta voltak az ékszerei is.
Az ékszerek aranyból, türkizből, lapis lazuliból és ametisztből készültek.
Petrie a környéket alaposan átvizsgálva azonosította a V-sír tulajdonosát, megtalálta Meritneith sírját, amelyet Amélineau teljesen figyelmen kívül hagyott, valamint elsőként jelentette ki, hogy az Ozirisz-sír valójában az I. dinasztiabeli Dzser sírja.
Amélineau ezen ásatási hírek miatt változtatta meg először az álláspontját, és ekkori publikációjában azt tételezte fel, hogy Dzser sírját később átalakították Ozirisz sírjává.
Anthony Leahy állapította meg, hogy az Ozirisz-szobor ágya a XIII. dinasztia korabeli Khendzser korából származik, és a bejárathoz vezető lépcsőházat is akkor alakították ki, hogy a zarándokok könnyebben jussanak le.
Khendzser előtt kezdődött azonban a Dzser-sír kultuszhellyé válása.
II. Montuhotep nevével egy sztélétöredék, egy bizonytalan, II. Amenemhathoz kapcsolt felirat szolgáltat erre a feltevésre alapot.
A XIII. dinasztia feltételezett alapítója, I. Szobekhotep számára I. Noferhotep állított négy sztélét Umm el-Kaábban, amelyből az egyik fennmaradt.
A második átmeneti korban érzékelhetően megnőtt a sír kultikus jelentősége.
Umm el-Kaáb és a Dzser-sír népszerűsége töretlenül fennmaradt Egyiptom késő ókori története során is, csak a perzsa invázió idején szűnt meg felkapott zarándokhelynek lenni.
Ennek ellenére még római korú emlékeket is feltártak.
Black Elk
John Neihardt 1932-ben megjelent könyve, a „Black Elk Speaks” („Így szól Black Elk”) népszerűségének köszönhetően az utóbbi idők legismertebb észak-amerikai bennszülött álomlátója talán a Black Elk (Hehaka Sapa) nevű szent ember (1863. december – 1950. augusztus 19.)
Őrült Lónak (Crazy Horse) másodunokatestvére volt.
Élete
Black Elk az oglala sziú nép számára sorsdöntő időszakban élt, mikor a fehérekkel megindult összeütközések az indián háborúkban elszenvedett vereséghez és a rezervátumbeli élet kezdetéhez vezettek.
Black Elk sokat tett a Szellemtánc megalapításáért és haláláig küzdött népe fennmaradásáért.
Black Elk 1876-ban jelen volt, de nem vett részt a Little Bighorn-i csatában mivel unokatesvére Crazy Horse nem engedte elindulni a csatába annak ellenére, hogy édesapja szerette volna.
1890-ben megsebesült a Wounded Knee mészárlásban.
1887-ben Angliába utazott Buffalo Bill vadnyugati bemutató show-jával, amelyet a „Black Elk Speaks” című könyv 20. fejezetében kellemetlen élménynek nevez.
Black Elk 1892-ben feleségül veszi első feleségét, akinek Katie War Bonnett a neve.
Katie katolikussá válik és mind a három gyermekük katolikus lesz.
1903-ban, felesége halála után, ő is megkeresztelkedik, felveszi a Nicholas Black Elk nevet és hitoktatóként működik.
Bár felvette a kereszténységet, Black Elk tovább vezeti népét, mint álomlátó.
1905-ben megházasodik Anna Brings White-tal, ez egy kétgyermekes özvegyasszony volt.
Annának és Black Elknek három közös gyermekük lett.
A második felesége 1941-ben meghalt.
Életének vége felé, Black Elk elmondta John Neihardtnak és Joseph Epes Brownnak életének történetét és néhány szent sziú szokást.
Elbeszéléseinek kinyomtatása nagy érdeklődést keltett a fehérek körében az indián kultúrák iránt.
Úgy tartják, hogy Black Elk számos csodát művelt, melyek lehetővé tették, hogy népe megbirkózzék a fehérek elkövetkező támadásával.
Black Elk álma
Neihardt könyve szerint 1872-ben, kilencéves korában 12 napos önkívületi állapotba került.
Ezalatt nagy álomlátása támadt, melyben két férfi a felhő közé vezette.
Ott egy pej lovat mutattak neki, melynek neve „A négy égtáj lova” (észak, kelet, dél, nyugat) volt.
Ezután az állat egy felhőhöz vezette, ahol meglátta hat „nagyapját” - ősök figuráit, akik a hat irányt testesítették meg (észak, kelet, dél, nyugat, fent és lent).
Mind a hat olyan jelentős erőket árult el Black Elknek, melyek gyógyításra és viszályok elsimítására képes szent emberré tették.
Azt a feladatot jelölték ki számára, hogy népét vezesse vissza a szent Vörös Útra, az indiánok ösvényére, mely a fennmaradásuk záloga.
Könyvek
The Sixth Grandfather: Black Elk's Teachings Given to John G. Neihardt, nyomtatta Raymond J. Demallie, University of Nebraska Press; únew editionj kiadvány, 1985
Black Elk Speaks: being the life story of a holy man of the Oglala Sioux (John G. Neihardtnak elmesélt történet), Bison Books, 2004 (1932-ben az eredeti nyomtatás);
Black Elk SpeaksPDF(1.49 MiB)
The Sacred Pipe: Black Elk's Account of the Seven Rites of the Oglala Sioux (Joseph Epes Brownnak elmesélt történet), MJF Books, 1997
Spiritual Legacy of the American Indian (Joseph Epes Brownak elmesélt történet), World Wisdom, 2007
Black Elk: Holy Man of the Oglala , írta Michael F. Steltenkamp
Nicholas Black Elk: Medicine Man, Missionary, Mystic , írta Michael F. Steltenkamp, University of Oklahoma Press; 2009. ISBN 0-8061-4063-1
The Sixth Grandfather: Black Elk's Teachings Given to John G. Neihardt , nyomtatta Raymond J. DeMallie; 1985
Black Elk and Flaming Rainbow: Personal Memories of the Lakota Holy Man, írta Hilda Neihardt, University of Nebraska Press, 2006. ISBN 0-8032-8376-8
Black Elk’s Religion: The Sun Dance and Lakota Catholicism , írta Clyde Holler, Syracuse University Press; 1995
Black Elk: Colonialism and Lakota Catholicism , írta Damian Costello
Black Elk Reader , nyomtatta Clyde Holler, Syracuse University Press; 2000
Jegyzetek
Az adatok forrásonként eltérőek
"Tracking the Salford Sioux"
Black Elk Speaks.
[2006. március 24-i dátummal az eredetiből archiválva].
(Hozzáférés: 2009. október 10.)
Forrás
Larry J. Zimmerman: ÉSZAK-AMERIKAI INDIÁNOK, Magyar Könyvklub, Budapest, 2003, ISBN 963-547-932-8
Dorna-Arini
Dorna-Arini település Romániában, Moldvában, Suceava megyében.
Leírása
Dorna-Arini-nek a 2002-es népszámláláskor 3097 lakosa volt.
Buster
A Buster egy 1988-as brit filmdráma, mely Buster Edwardsról, az 1963-as „Nagy vonatrablás” egyik elkövetőjéről szól.
A címszerepet Phil Collins alakítja, aki két világsikerré vált számot is előadott a film kapcsán.